HETÉSI FÉRFI ÉS NŐI VISELET

visel1

Férfiak és nők hetési viseletben. Alsólendva, 1895. (Fotó: NM)

A hetési férfi és női viselet az európai viseletkultúra igen értékes, archaikus rétegéhez tartozik, hiszen fehér vászonalapú viselet, amely régies, középkori eredetű szabásvonalakat is megőrzött és csak igen visszafogottan, de nemes egyszerűséggel díszített. A hetési viselet olyan szabásvonalakat, hímzési módokat, szövés-díszítményeket foglal magába és őriz, amelyek fontos forrásai a viselettörténetnek. A hetési viselet számos olyan különlegességet őriz, amely mára már csak ebben a viseletben maradt meg. Ilyen például a fehér, összetett hajtogatással elkészített lepelkendő, a pacsa, a férfiak darázslépes öltéssel dúsan hímzett inge, valamint a mellkötő kendő, amely rámutat a vállkendő egykori, korábbi funkciójára.

A hetési férfi viselet

A ránk maradt fotódokumentumokból és néprajzi leírásokból megtudhatjuk, hogy az 1860-as években a hetésiek is hétköznap szűkebb, ünnepen bővebb, 5-6 szélből, kézzel varrott háziszőttes vászongatyát viseltek, egyenes szabású, fehér vászoninggel. Az ing rövid hasítékát a nyaknál és a kézelőnél pertlivel kötötték meg. Az ing mellrészét, a mizlit szépen darázslépes hímzéssel gazdagon díszítették. Minden kelengyéhez hozzátartoztak a vőlegény számára varrt ingek és gatyák, a hímes sávokkal díszesen szőtt kötények, a fölszedett mintázatú és egyszerűbb szövésű tarisznyák. Télen birkabőrből varrott, mellrészén hímzett, hátul kötőkkel rögzített mellest, később sötét posztó kabátkát, dómányt vettek magukra.

visel2

Hetési férfi viselet. (Fotó: TV)

A hetési férfi viseletnek mintegy virágkorát jelentette az 1860-tól 1914-ig terjedő időszak, amikor is az egyenes szabású, pálhás fehér vászoning mellrészét és kézelőjét a függőleges szegőzések közé szerkesztett, fehér pamutfonállal bújtatásos, lapos szálöltéssel gazdagon díszítették. Ezekről az ingekről méltán mondhatjuk, hogy a népművészet igazi remekei. A gatya elé pedig fehér vászonkötényt kötöttek, aminek az alját többnyire 3 sávos, piros szőttes hím és némi rojtozás díszítette. Régente ezen a vidéken is a mezítláb-járás mellett a bocskor volt az általános lábbeli, csak később tértek át a csizmára.

A hetési férfiak pitykegombos, gyér zsinórzatú mellényt viseltek és ritkán mutatkoztak kalap, főként pörgekalap nélkül. Templomba, vásárba vászon- vagy bőrtarisznyát vittek magukkal, amiből az I. világháború előtti időszakban nem hiányozhatott a pipa és a meggyújtására szolgáló tűzcsiholó acél, a kova és a tapló.

A fehér vászonöltözetet a II. világháború után fokozatosan kiszorította a fekete posztó vagy szövet ünneplőruha, amely már a mezővárosi szabók munkája volt.

A hetési női viselet

A hetési női viseletek legrégebbi, rekonstruálható korszakát a háziszőttes-vászonból, kézzel összeöltögetett egyszerű szabásvonalú ruhák alkották. Ezt a gyári gyolcsból készült gazdagon hímzett váll- és fejkendő egészítette ki. A fehér gyolcs vállkendőt, a mellkötű kendüt kezdetben csak fehérhímzés, később kevés piros, majd kék laposhímzés élénkítette. Alul kanavász vászonból varrott lájbiszoknyát viseltek, amire 3-4 alsószoknyát húztak. Az apró hajtásokba szedett vászonszoknya, a kikliny előtt még fehér kötényt viseltek.

visel3

Hetési női viselet. (Fotó: KBM)

Ehhez a régi típusú viselethez kapcsolódott a hetésiek bonyolult hajtogatási móddal elkészített, ősiséget és előkelőséget sugárzó, számos európai párhuzammal rendelkező, fehér női fejrevalója, a pacsa, amely valódi kultúrtörténeti érdekesség. Rengeteg párhuzamot mutat a mediterrán vidékek középkori eredetű lepelkendőivel. A vasárnaponként újra és újra nagy gonddal felvarrott hajkontyra az asszonyok kis kontyfát, azaz káplit helyeztek, erre került a színes kasmír fejkötő, amelyről a tarkón hosszú fehér, horgolt vagy csipkés végű pántlika csüngött alá. A női viselet fontos kelléke volt a kézbevaló hímzett kendő is. A vállkendő alatt viselt, a nyak körül kerek szabású, bokrosujju ing kézelőin a piros gyári szőttes szalag melletti hímzett szoritut a 19. század közepén még főleg fehér bujtatásos és kevés piros laposhímzéssel varrták ki.

            Télen az asszonyok itt is egyenes szabású, szűkujjú vászoninget viseltek, mely fölé meleg ködmönt, testhezálló dolmányt és színes mellénykét vettek magukra. Hétköznap általában mezítláb jártak, de ünnepen csizmában mentek a templomba, amire mindenki úgy vigyázott, mint a ködmönre. A nyakukon még az öregasszonyok is színes, nagyobb szemű gyöngyöt viseltek.

            A színesebb, divatosabb öltözködésre vágyó fiatalasszonyok az 1880-as években kezdték elhagyni az „ősi” viseletet. A változás fokozatosan ment végbe: a pacsát mind egyszerűbben hordták. A férjhez készülő leányok pedig igyekeztek a Lendván kapható sokféle gyári, színes kelméből kasmír, delin vagy kékfestő szoknyáravalót vásárolni, fekete szaténból vagy klottból kötényt, elekötüt varratni. Ez utóbbit élénk színű gyapjúfonállal, hetési motívumokkal hímezték ki. Az idős, „kontyos” asszonyokat azonban a régi, pacsás viseletben temették el, pacsáikat szemfedélként terítették rájuk, ezért maradt ezekből csak igen kevés az utókorra és ezért nehéz rekonstruálni a valószínűleg több, mint 20 fogásból álló meghajtogatási módját.

            A II. világháborút követően a régi stílusú hetési viselet kezdett eltűnni és helyébe egy polgárosultabb, a gyári anyagokat előtérbe helyező viselet lépett. Már-már úgy tűnt, hogy teljesen feledésbe fog menni a hetési magyarság népviselete, mikor dr. Kerecsényi Edit néprajzkutató az 1990-es években újra felfedezte ez a nemesen egyszerű viselet. Munkásságának köszönhetően több tanulmány és monográfia is született a hetési férfi és női viseletről. 2006-óta a lendvai Galária és Múzeum A hetési népi textilkultúra című állandó kiállítása külön részben is bemutatja a hetési viseletet az érdeklődőknek. Kerecsényi Edit néprajzkutató szellemi hagyatékaként Török Eta népi iparművész szakmai vezetésével a szlovéniai magyarság körében működő hímző szakkörök 2010 és 2013 között 3 teljes, ma is hordható hetési női népviseletet rekonstruáltak és már több is készülőben van. Így hetési viselet újra része lett a muravidéki magyarság (nemzeti) ünnepeinek.

A leírást készítették:

Kepéné dr. Bihar Mária, néprajzkutató, történész és Lendvai kepe Zoltán néprajzkutató, muzeológus

A nemzeti értékkel kapcsolatos információt megjelenítő források listája (bibliográfia, honlapok, multimédiás források):

Bellosics Bálint: A hetési magyarság viselete. A Magyar Nemzeti Múzeum Néprajzi Osztályának Értesítője. IV. 9. szám. 1903. 273-280.

Gönczi Ferencz: Göcsej s kapcsolatosan Hetés vidékének és népének összevontabb ismertetése. Kaposvár. 1914.

Kepéné Bihar Mária – Lendvai Kepe Zoltán: A hetési népi textilkultúra. Kultúra hetiskega ljudskega tekstila. Lyndvamuseum 1. Galérija-Muzej Lendava, Galéria és Múzeum Lendva. 2006.

Kerecsényi Edit: Zala megye népi hímzései I. Zalai fehérhímzések. Budapest. 1975

Kerecsényi Edit: A kapcai „fakonty” – miként kontyolták a hetési asszonyokat? Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 2. Szombathely. 1997. 57-61.

Kerecsényi Edit:        Ženska noša iz 19. stoletja iz madžarskih vasi v okolici Lendave v etnološki zbirki Pokrajinskega muzeja Murska Sobota. Zbornik soboškega muzeja 5. Murska Sobota. 1998. 37-63.

Kerecsényi Edit: Hetési viselet és hímzések a Muraszombati Múzeum gyűjteményében. Zalaegerszeg. 1999.